Chapter Thirty-four

Sziasztok,

tudom, régen volt rész már, de nem ok nélkül. Vártam a kommenteket folyamatosan...nem jöttek. Feladom, srácok. Tényleg, őszintén szeretem ezt a történetet, de ahogy látom ti nem. Elszomorít nagyon, de ez van, ezt kell szeretni. Nem?

Nem tudom mikor lesz a folytatás, vagy hogy lesz - e egyáltalán. 

Az elején jó ötletnek tűnt ez az egész, de belátom, fölösleges köröket futunk.

Jó olvasást azért, aki még itt van! 

xxx Nicole Evans

Niall szemeszöge:

Nem tudtam mást csinálni, minthogy elmegyek hozzá, hisz mégis ott lakik. Ez az utolsó esélyünk azért, hogy visszakaphassuk a kicsit. Így szinte százzal repítve az aszfalton robogtam Valerie – hez.

Tudom milyen arcot fog vágni, mikor meglát, de nem tudok mást kitalálni. Nem tudunk annyi idő alatt ilyen sok pénzt összeszedni, képtelenség. Valami nagyobb, értékesebb kell, gyorsan.

– Niall? – Valerie szeme háromszorosra tágult az ajtóban, mikor meglátott. – Mit akarsz?

– Beszélhetnénk? – néztem a háta mögé.

– Öhm, most nem éppen..alk..– ebben a pillanatban lépett mellé egy elég kigyúrt fószer. Gyors váltás.

– Így még jobb. Bocsánat, de ez sürgős, élet – halál kérdés. – összehúzta a szemöldökét és kitárta az ajtót. Jól végig néztem a csávót, de különösebben nem érdekelt, ha Valerie – nek ő kell, hát legyen, már nem igen foglalkoztat a dolog.

– Miről van szó? – leültünk a nappaliban a kanapéra, de nem kerülte el a figyelmem, hogy a faszi jó szorosan a volt feleségem mellé telepedett le.

– Tudsz mindent, hogy kivel és miért vagyok együtt, így ezt nem fogom részletezni, viszont nem tudom, tudod-e van egy lányunk. – felhúzta a szemöldökét.

– És? Ezért jöttél ide, hogy ezt elmond? – megforgattam a szemeim.

– Nem. Suzy – t elrabolták. – csuklott el a hangom és sóhajtottam egyet. Síri csend lett hirtelen a helyiségben.

– Hogy érted, hogy elrabolták? – kerekedett ki ismét a szeme.

– Zayn – nel az óvodába mentünk érte, és közölték velünk, hogy már valaki elvitte. Tegnap este pedig kaptunk egy hívást…egy hívást, hogy fizetnünk kell,  vagy… – lehajtottam a fejem.

– És én mit tehetnék? Nagyon sajnálom, hogy ezt át kell élnetek, de nekünk már nincs sok közünk egymáshoz, Niall. – na most jön a feketeleves.

– Éppen ezért vagyok itt. Csak egy módom van, hogy összeszedjem a pénzt. – kirívóan a szemébe néztem, s vártam, hogy rájöjjön.

– Nem! – állt föl egyből.

– Erről már döntöttem. Ez az egyetlen esélyünk, hogy visszakapjuk a lányunkat. Vagy a beleegyezéseddel vagy anélkül, de el fogom adni a házat. – álltam föl én is.

– Ezt nem teheted velem, velünk. Nem is a te lányod. – felhorkantam.

– Azért illendő lett volna tájékoztatnod arról, hogy az én tulajdon házamba beköltözött egy…féreg. Oh, és Suzy igenis az én lányom. Ha idegen lennék neki, nem hívnak apának. – visszamentem az előszobába, majd mindketten jöttek mögöttem, bár a fickót még nem is hallottam megszólalni se, Valerie meg csak kapkodta a fejét és próbálta nyugtatgatni magát.

– Connor – t ne nevezd így, másrészt pedig segíts máshogy a „lányodon”, ne úgy, hogy kilakoltatsz! – felnevettem.

– Valerie, én vagyok a tulaj, bármikor eladhatom a házat az engedélyed nélkül. Három napot kapsz, hogy kiköltözz, vagy bíróságra viszem. – ezzel becsaptam az ajtót, de még hallottam annak a Connor – nak a hangját. Köcsög.

Csak az autóban, egyedül és teljes csendben vettem észre, hogy mennyire elfáradtam. Négy életmentő műtétet kellett végig csinálnom és a délutáni vizitet is rámsózták. Bezsibbadt tudattal vezettem haza, most már kicsit lassabban persze, mint Valerie – ig. Nem tudtam mire számítsak, mikor hazaérek, hisz el sem köszöntem Zayn – től. Tudom, hogy most én voltam a hibás, de ne várjon sok jót ezzel kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal feszültebb jelenleg, de ez nem menti fel az alól, hogy hogyan is viselkedett velem tegnap este.

Nehéz levegővel léptem be a ház ajtaján. Pár hete kaptam én is egy kulcsot az egész házhoz egy kulcstartóval, amin Zayn és Suzy közös képe van rajta. Bár ha Zayn lenne rajta meztelenül, sokkal többször lenne a kezemben.

Összehúzott szemöldökkel vettem le a kabátom és a cipőm, mert furcsa csend telepedett a házra. Csak az óra kattogása hallatszódott  nappaliból. Letettem a kulcsom és a többi cuccom az ebédlőasztalra és Zayn keresésére indultam. Valahogy nem gondoltam, hogy ennyire csendben lenne. Bár az időt elnézve hét óra volt.

A hálóba mentem először, hisz a legtöbb időnket ott töltjük, általában. Azt ajtó halkan nyikorogva nyitódott ki, viszont mikor megláttam mi van bent, eltátottam a szám. Liam a fotelben aludt, Zayn pedig egy halom papírral körülvéve az ágyon. Mi az isten?

Kicsit erősebben csaptam be az ajtót, mint kellett volna, így mindketten ébredezni kezdtek, s mikor Zayn észhez kapott, hogy megérkeztem, felugrott.

– Szia. – felhúzott szemöldökkel kérdőn néztem rá.

– Miért van itt Liam? – elkomorodott.

– Nem lehetek itt? Tán nem a barátotok vagyok? – Liam is felállt és közelebb lépett összekulcsolt kezekkel.

– De, csak kissé érdekes, hogy a hálónkban alszotok. – néztem itt Zayn – re, kinek kitágultak a pupillái.

– Mi? Niall, jó ég! És ha itt aludtunk? Nem egy ágyban voltunk, az isten szerelmére. – kapott a fejéhez és sebesen összeszedte az ágyon heverő papírokat. – Látod, megmondtam! Hülyeség volt az egész! – beszélt Liam – hez, és elcsuklott a hangja.

– Miről beszélsz? Mi volt hülyeség? – kérdeztem most Zayn-t.

– Tök mindegy, úgysem hallgatnál meg, nem? – sóhajtott szakadozottan és próbálta visszafojtani a kitörő sírását. Picsába. – Liam, megtennéd nekem kérlek, hogy ezeket elviszed? Felesleges volt időt szánnom rá. – Liam kezébe nyomta a lapokat és bevonult a fürdőbe, miután hangosan becsapta az ajtót.

– Szép volt, ismét! – tapsolt ironikusan.

– Most mi rosszat mondtam? – tártam szét a kezem.

– Na ez a baj veled, hogy csak mész a fejed után. Bocsánatot szeretett volna kérni, ezért is hívott át, te marha! Gyűlöli magát amiatt, hogy majdnem megütött téged és kétségbe van esve, hogy téged és Suzy – t is elveszít. – összerakosgatta a lapogat és kiment a szobából, utánamentem.

– De miért téged hívott? Miért nem hívott haza engem és beszéltük meg? – jó, oké, hülye vagyok.

– Ne nevettess, szerinted miért? Mert szeret és nem egy egyszerű bocsánatkérést szeretett volna. Viszont ha van benned annyi férfiasság, hogy helyrehozd, akkor menj utána és kérd számon ezeket. – csapta le az asztalra a papírokat. – Én a helyedben megbecsülném Őt nagyon, hiába olyan amilyen. Sokan szeretnének olyan társat, mint Ő. – felvette a kabátját és kiment a bejárati ajtón, s később már csak a kocsijának hangos morranását hallottam.

Az asztalon lévő papírokra néztem. Mindenhol Zayn és Liam kézírását láttam, de általában csak Zayn – ét. Sóhajtva ültem le a székre és vettem kezembe a legfelül lévő lapot. Első olvasásra nem értettem, mik ezek, de aztán hirtelen ért a felismerés: Zayn levelet akart nekem írni!

Pár jól ismert dalszövegrészlet is szerepet kapott benne, de rengeteg gondolat és idézet volt tőle, s tőlem is. Szinte teljesen pontosan leírta, ahogyan először találkoztunk, majd mikor vallotta be magának először, hogy szeret. Meglepődve olvastam, hogy már akkor is érzett valamit irántam, mikor a szülinapi bulija volt. Bár ha visszaemlékszem, van benne valami, mivel egyfolytában rajtam csüngött, s még a vécében is én voltam mellette. Bevallom nagy volt a kísértés, hogy odanézzek miközben a folyó ügyeit intézte.

Vigyorogva olvastam végig a második lapot is, ahol már mindenféle szívecskék is voltak a lap szélén, viszont a szöveg pont arról szólt, hogy ismerkedtem meg Suzy – val és ahogy elvittük oviba. Észre sem vettem, hogy közben eleredtek a könnyeim, de csak letöröltem a papírról és folytattam az olvasást. Borzasztóan hiányzott Suz, és csak most jöttem rá igazán, olvasás közben, hisz ki tudja mit élhet át most, ezért szinte minden szavát ittam a lapoknak. Hatalmasat sóhajtottam, mikor először futottam át a "szeretlek" szón. Hihetetlen, hogy Zayn már az elejétől fogva vonzódott hozzám, ám csak hetekkel később vette észre magán a szerelem jeleit. Nekem addig egy haláleset és egy nagy baleset kellett, hogy észhez térítsen. Felfoghatatlan, hogy mennyire hülye voltam, s ragaszkodtam az ellen, hogy szeretem. Pedig színtisztán emlékszem az első csókunkra a nappaliban, amit én kezdeményeztem, s olyannyira, vagy tán még jobban is élveztem, mint Ő maga.

Beletúrtam hajamba és az utolsó lapot vettem magamhoz, mivel sejtettem, hogy ez lesz a legdramatikusabb. Nem tévedtem. Rengetegszer használta a sajnálom szót és azt, hogy mennyire szeret és bármikor bármit megtenne értem. Valójában én tudtam ezt egész végig, csupán az a fene nagy büszkeség és a tettetett harag iránta....

A fenébe is! Őrülten szeretem Őt is és a lányát, a lányunkat is!

Zayn szemszöge:

Egyszerűen még magam sem értettem, miért kaptam fel olyan hamar a vizet, hisz nem mondott semmi rosszat, csak féltem ettől az egésztől. Ha kiröhög a régimódiságom miatt, vagy már neki túl sok ez az egész, akkor én összetörnék, teljesen. Suzy-t elvesztettem, de nem veszíthetem el örökre! Bármit megtennék érte, akár az ördögnek is eladnám a lelkem, ha tudnám, így biztonságban lesz.

Niall – ért ugyanezt. Soha senki iránt nem éreztem így még, és tudom hogy nem sokszor adatik meg az ilyen az életben, ezért sem szeretném Őt elveszíteni.

Megmostam az arcom, a kezem és mindent átsimítottam magamon, majd nagyjából egy jó félóra múltán kiléptem a fürdő ajtaján, s halkan Niall keresésére indultam. Meg szeretném beszélni ezt az egészet, ha tetszik ha nem!

Nem engedem, hogy a hülyeségem, a hirtelen indulatosságom tönkretegye a szerelmünket, a családunkat!

A szobánkból kiérve ráláttam a konyhára, s így megtorpantam, mikor megláttam Őt az asztalnál ülve, kezében a papírjaimmal. Tüdőmbe rekedt a levegő és sípolt a fülem, de nem akartam, hogy meglásson. Látni szerettem volna a reakcióját, viszont mikor kitört belőle a sírás, nem haboztam tovább, halk léptekkel mögé mentem és remegő kezekkel, de átöleltem hátulról a nyakát. Éreztem, hogy megremeg és Ő is átölel. Egyszerűen nem kellettek szavak, csupán egymás jelenléte. Tudta mindkettőnk, hogy már minden rendben lesz, csak tartsunk ki egymás mellett.

– Szeretlek! – suttogta.

– Minden porcikámmal! – suttogtam én is fülébe és puszikat adtam nyakára.

Chapter Thirty-three

Sziasztok,

köszönöm szépen a kommenteket, nagyon örültem nekik. Íme tehát a 33. fejezet, ami nem teljesen boldog. Remélem tetszeni fog azért és továbbra is írtok véleményt!

xxx Nicole Evans

Zayn szemszöge:

Síri csend honolt a telefonbeszélgetés után a nappaliban, ugyanis oda vonultunk át. Niall még csak meg sem próbált velem kommunikálni, pedig azt hittem, hogy sikerül még ma megbeszélnünk a veszekedésünket. 

Az agyam folyton kattogott, egyszer Niall – ön, egyszer Suzy – n, egyszer pedig azon, hogy hogyan fogom összeszedni azt a rengeteg pénzt egy hét alatt. Teljességgel lehetetlen feladat ezt összekaparni. Ha el is adnám a legdrágább tárgyaim, akkor sem tudnám összegyűjteni még a felét sem. Munka ehhez kevés, egyszerűen semmim sincs, amivel ezt meg tudnám oldani.

– Lefekszem.  – szóltam oda Niall – nek, aki még egy intést sem vetett felém. Megértem, hogy Ő is ideges és meg van bántva, de én is. Utálom ezt az időszakot, mert nem elég, hogy kezd minden egyre rosszabbá válni, még mi is eltávolodunk egymástól. Megráztam a fejem és nagy sóhajokkal próbáltam magam visszahozni a valóságba, mert egyszerűen lehetetlen ennyire rossz körülményekkel együtt élni. Sajnos nem álom, hanem valóság!

Zuhanyozni energiám sem volt, nemhogy kedvem, így csak egy alsóra vetkőztem és befeküdtem az ágyba és gondolkodtam, ismét. Állandóan azon járt az agyam, hogy vajon mit tehetnek most az én szemem fényével. Remélem semmi baja nem lesz, mert a saját puszta kezemmel fojtom meg azt a szemetet, aki ezt teszi velünk.

Álom nem jött a szememre még egy órával azután sem, hogy bejöttem a nappaliból. Azért sem, mert Niall nem volt hajlandó bejönni. Fogalmam sincs, hogy ennyire haragszik rám, vagy ennyire nem kíván látni, de ez esett a legrosszabbul. Tudhatná, hogy nagyon szeretem és tudom, én voltam a ludas ebben a veszekedésben a leginkább, de Őt sem kell félteni. Mindketten hibásak vagyunk, de nincs mentségem arra, hogy majdnem megütöttem Őt. Bocsánatot is fogok kérni, ha hajlandó lesz velem beszélni.

Könnyes szemekkel aludtam el valamikor hajnalban, de álmaim se tartottak soká, mert borzalmasak voltak. Csak lenne itt mellettem a két szeretett személy!

Niall szemszöge:

Karom a fejem alatt pihent és néha – néha megmozgattam a belényilaló görcs miatt. Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogyan történhetnek velünk ilyen dolgok. Tegnap este még álmodni sem mertem ilyenekről, rémálom. Ma pedig itt vagyunk. Zayn a szobában, én itt a kanapén, Suzy pedig fogalmam sincs hol, s a rendőrég sem tud semmit tenni még, mivel nem telt le a huszonnégy óra. Bejelentettük a hívást is, de mivel nem tudjuk visszahallgatni, saját magunknak kell ezt elintéznünk.

Biztos vagyok benne, hogy Zayn magát okolja mindenért, ezért kell tisztán látnom és nyugodtabbnak maradnom, s kieszelnem valamit, mert ha valami baja esik Suzy – nak, nem csak én, hanem Zayn is összeroppan.

Szeretem Őt, rettenetesen, de megbántott, s meg is ütött volna, ha nem csörren meg a telefon, muszáj egy kis időnek eltelnie, mert feszülten nem jutunk egyről a kettőre. Ezért is maradtam a kanapén, mert tudom, hogy ha bemegyek valamelyikünk mond valamit, s az egy újabb veszekedést kreálna. Hát nem kérek belőle.

Eszemben sem volt lehunyni a szemeim, mert tudom, hogy Zayn nem fog dolgozni most, hogy ennyire kikészült, így nekem kell bemennem a kórházba. Túl sok szabadságot vettünk ki az elmúlt hónapokban, így nem engedhetem meg magamnak, hogy újabbat vegyek ki. Fasza lesz holtkórosan műteni, de nincs mit tenni, ha elalszom sosem kelek föl.

Reggel, mikor felkeltem  – ugyanis ügyesen elaludtam – hét órát mutatott az óra, így pont volt annyi időm, hogy lezuhanyozzak és elugorjak a boltba bevásárolni.

Háromnegyed nyolc lett mire hazaértem, így reggelire nem jutott idő, de a kocsiban be tudtam kapni pár falatot és meginni egy kávét. A kórházban elfelejtettem visszaköszönni a recepciósnak is, de még a beteg is úgy nézett rám, mintha én lennék fertőző beteg. 

Jó kis napnak nézek elébe. Semmi se hiányzik jobban, mint pár életmentő műtét.

Zayn szemszöge:

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, azt hittem az egész csak álom volt, de a tükörből visszaköszönő kisírt szemem és beesett arcom nem azt sugallta, hogy minden a legnagyobb rendben. Már lassan kezdem megszokni a könnyeket, amik órák óta a szememben gyűlnek. 

Vettem egy gyors zuhanyt, ami este még kimaradt, s közben füleltem, hogy Niall vajon merre lehet. Elment volna? Egy szó nélkül? Ennyire hatással lenne ránk ez a veszekedés?

Amikor kibattyogtam a konyhába csak friss zöldégeket és húsokat találtam a pulton, semmi üzenet vagy valami. Basszus.

A telefonomhoz nyúltam és már hívtam is, viszont sokadig csörgésre sem kaptam választ. Egyszerűen kétségbeestem. Sejtettem, hogy a kórházban van, viszont folyton a kicsi Suz járt a fejemben és képtelen voltam bármit is csinálni. Éppen ezért felhívtam anyát.

– A – anya? – hangom megint sírást hallatott, miután meghallottam hangját.

– Baj van Zayn? – hallottam az ijedséget rajta.

– Minden rossz anya, Suzy – t elrabolták. – sírtam el magam. – Niall – el is összevesztünk és…és elegem van. Minden olyan jó volt, érted? Hirtelen mindennek vége van. – kihangosítottam a telefont és szememhez szorítottam a kezeim.

– Ne menj sehová, mindjárt ott vagyok, megoldunk mindent.  – idegeskedett, és én is, de csak egy rendben – t mormoltam el és kinyomtam a telefont.

Fél óra múlva már az asztalnál ültünk egymással szemben egy – egy forró teával a kezünkben.

– Mikor történt ez? A rendőröknek szóltatok? – kérdezte.

– Este hívtak föl, olyan tizenegy körül, és nem. Már bejelentettük az elrablását, de mivel mi sem tudtuk pontosan, hogy mi történt ezért még mindig tart a huszonnégy óra. Csak utána kezdhetnek valamit az üggyel. Csak én megőrülök. – fogtam meg anya kezét.

– Mennyi pénzt kérnek? – sóhajtottam.

– Rengeteget. Tízezret. Egy hetet kaptunk rá. – tört ki belőlem ismét a sírás.

– Nyugodj meg, Zayn. Megoldjuk. Összeszedjük a pénzt minél hamarabb. Nekünk is van egy kevéske félretett pénzünk. Olyan négy – ötszáz fontról van szó, de több, mint a semmi. – már kezdtem volna ellenkezni, hogy ez a mi dolgunk, de megállított. – Tudom, hogy mit gondolsz most, de el kell fogadnod minden segítséget! – bólintottam és egy puszit adtam az arcára. 

– Köszönöm anya. Amint tudom visszaadom. – legyintett. 

– Ezt majd megbeszéljük, most az első a kislányod és az, hogy hozd rendbe a kapcsolatodat Niall – el. Ha most nem támogatjátok egymást, akkor eltávolodtok egymástól. Ne hagyd, hogy tönkremenjetek. – igaza van.

– Köszönöm, hogy itt vagy. Megőrülnék itthon egyedül. Niall egy szó nélkül itt hagyott reggel. – hajtottam le a fejem. 

– Ne gondold már mindig a rosszat. Biztosan nem akart felkelteni. – felhorkantam.

– Akkor miért nem írt egy üzenetet sem, s miért nem veszi fel nekem a telefont? – kérdeztem.

– Ha hazajön minden elmagyaráz, s te is a sarkadra állsz és bocsánatot kérsz tőle. –felháborodtam.

– Mégis honnan veszed, hogy én csináltam valamit? – szemet forgatott.

– Ismerlek. Most te fogsz bocsánatot kérni tőle és támogatjátok egymást. Nem csak neked, hanem neki is rettentő fontos Suzy, ne hidd, hogy nem. A lánya, veled neveli, szereti, ahogyan te is. – igazat kell adjak neki.

– Igazad van. Este…volt egy nagy veszekedésünk, ahol…majdnem megütöttem. – szája elé kapta a kezét.

– Már ne is haragudj, Zayn, de akkor viszont megértem a viselkedését. Az erőszak sosem megoldás, közhely, de főleg a ti esetetekben nem. Meg se forduljon a fejedben, hogy bántod. Sokat szenvedtetek már ezért a kapcsolatért, miért akarod elrontani? 

– Nem akarom elrontani. Szeretem Őt tiszta szívemből, bármikor összekötném vele az életemet, csak elborult az agyam. Számtalanszor megbántam már azóta, de nem is egy ágyban aludtunk, mert nem volt hajlandó bejönni a szobánkba. – lehajtottam a fejem és letöröltem a könnyeim.

– Akkor most jól figyelj! Állj végre a sarkadra, légy férfi és harcolj ezért a szerelemért! Nem kell most sokat tenni, hiszen Ő is össze van törve, ha hiszed ha nem, csupán az kell, hogy éreztesd, itt vagy neki és szereted. A többi jön magától. 

– S ha nem válik be? Ha nem fog hozzám szólni? 

– Hidd el, minden rendben lesz. A pénzt pedig átutalom a számládra. Most viszont mennem kell, apádnak ebédet kell főznöm. A kicsi Suzy – nak semmi baja nem lesz, mivel ha pénzt kérnek érte, egy ujjal sem mernek majd hozzányúlni. – kacsintott és felvette a kabátját.

Mi a szar van az anyámmal?

– A – anya? Te mondd, jól vagy? – felnevetett.

– Persze, hogy jól. Valakinek pozitívan is kell látni a helyzetet. Na puszillak, és Niall – t is. – adott két puszit, majd otthagyott egymagamban a konyhában.

Talán igaza van, talán nem, de egy próbát megér. A világon mindennél többet jelentenek nekem, szóval mindent meg kell tennem értük! Niall – ért és Suzy – ért.

Éppen ezért felhívtam az egyik olyan embert, aki tudja, hogy ilyen helyzetben mit is kell tenni, mármint Niall-el kapcsolatban.

Chapter Thirty-two

Sziasztok,

ismét eltelt egy hét és csak egy visszajelzést kaptam. Tényleg nem szeretitek a történetet, nekem ez ugrik be. Szóval...ezen kívül még két rész meg van írva. Azt kiteszem, szintén hetente, de ha így marad az oldal, ilyen üresen, felesleges megírnom a többit. 

Aki itt van, annak jó olvasást! 

xxx Nicole Evans

Zayn szemszöge:

A napok ismételten gyorsan suhantak el a fejünk felett, s a dolgos hétköznapból megint nyugodt hétvégék jöttek. Niall – el az eddigieknél is jobban össze vagyunk nőve és a kórházban is feltűnt pár embernek, hogy sülve – főve együtt vagyunk. Nem tiltja a szabályzat, hogy egymással kapcsolatot folytassunk, szóval nem nézhet senki sem rossz  szemmel ránk.

Minden a legnagyobb rendben megy és Roy – ról sem hallottam semmit szerencsére, bár a rossz előérzetem még mindig nem múlt el, és ez az érzés Roy – jal kapcsolatos, biztos vagyok benne.

Sejtelmem sincs mi az, ami ennyire feldühítette velem kapcsolatban, de tudom, hogy nem hagyja annyiban, ismerem már annyira. Sajnos.

– Megint min töröd a buksid, baby? – ült le mellém Ni a kórház büféjének egyik asztalánál, miközben a harmadik kávémat kavargattam és iszogattam reggel tizenegykor.

– Még mindig azon, hogy mi is ez az érzés. Mikor tudod, hogy valami rossz fog történni. – sóhajtottam és egy húzásra legyűrtem a majdnem teljesen kihűlt kávémat. A hideg kávé szépít!!

– Egy kórházban dolgozunk. Persze, hogy fognak rossz dolgok történni. Meghal egy – két ember. Ez mindennapos. – nyugtató íriszei ismét kezdtek elvarázsolni, de mégis csak dolgozunk, itt nem lehet.

– Nem ilyen, Ni! Tudod, hogy hogy értem. Nagyon rég érzem és akkor is ez irányított, mikor majdnem nekimentem Roy – nak. Utálom, és meg fogja keseríteni az életünket. – kezdtem kétségbeesni. Nem tudok emiatt már aludni sem sajnos.

– Nem fogja, Zayn! Nem is biztos, hogy vele kapcsolatos ez, ne görcsölj rá, mert tönkre fog tenni. – megszorította a csuklóm, egész visszafogottan, így nem is lehettem rá mérges. Rámosolyogtam és bólintottam. Igaza van.

– Szeretlek. – suttogtam. Annyira éheztem egy csókra, annyira kellett.

– Én is téged. – egymással szemeztünk, de időben kapcsoltam és egy kicsit hátrébb húzódtam tőle. Nem akarok feltűnést kelteni.

– Menjünk. Vár a munka, délután pedig egy kiadós értekezlet. – sóhajtott. Basszus, ki is ment a fejemből. Megálltam hirtelen.

– De akkor ki fog Suzy – ért menni az oviba? – kérdeztem tőle.

~~~

– De mégis hogy érti, hogy már elvitték? Csak én és Niall vihetjük el innen Őt, mégis ki volt az? – kiabáltam a telefonba. Az óvónő szerintem még a nyelvét is lenyelte, merthogy egy mukkot sem szólt. – Ha?

– A –azt mondta, hogy autóbalesetük volt és a kórházban fekszenek. Mivel azt állította, hogy magukhoz viszi a kicsit, elengedtem. – csuklott el a hangja.

– És nem jutott eszébe felhívni vagy valami, ó te jó ég. – Niall – nek közben intettem és rohantam is az autóhoz. Még jó, hogy odatelefonáltam az óvodába, hogy ma nem tudom elhozni hamarabb Suz – t. Nem is tudtam volna erről?

– Mr. Malik, én rettenetesen sajnálom. – kért bocsánatot a nő.

– Azt meghiszem. Eddig eltűrtem, hogy undorodva néz rám és a páromra, de hogy még a kislányommal se törődjön eleget, az már több a soknál. – Niall mérgesen nézett rám.

– Zayn!

– Mindjárt ott vagyunk, szeretném ha mindenről beszámolna részletesen. – lecsaptam a telefont és idegesen tördelni kezdtem a kezeim, míg Niall vezetett.

– Mit mondott? – kérdezte kétségbeesve.

– Hogy aki elvitte, azt mondta neki, hogy autóbalesetünk volt és a kórházba hozza a kicsit. Normális az ilyen? Elengedni egy idegennel? Basszus, még a kicsit is megkérdezhette volna legalább, hogy ismeri – e. Az ilyet addig éheztetném míg egy gramm hús van rajta. Fogadok, hogy az a rohadék volt. – könnyezett be a szemem az idegességtől és a félelemtől.

– Zayn, hallod! Nyugodj le, meg fogjuk találni és egy haja szála se fog görbülni. Akárki is legyen az a szemét, nem bánthatja a kicsit. Megteszünk bármit, hogy visszakaphassuk! – megszorította a kezem a váltónál és összekulcsolta azokat, jó szorosan.

– Remélem így lesz.  – összeszorítottam a szemeim, nehogy kibuggyanjanak a könnyeim.

– Így lesz, te pedig ne sírj, nincs miért. Nem történt vele semmi baj, nem történhet vele semmi baj! – mondta határozottan, de éreztem, hogy még magát is győzködi erről.

– Szeretlek, Niall. És a kicsi Suzy – t is. Nagyon. – sírtam el magam. Nem bírom, nem!

– Én is szeretlek, megtaláljuk azt a rohadékot, és sosem bocsájtjuk meg neki a tettét. – leparkolt az óvoda előtt és még mielőtt bementünk volna, elkapott és magához húzott. Keményen beletúrt a hajamba és egy erős csókba invitált. Tudta, hogy erre van szükségem, annyira szeretem ezt.

– Most már mehetünk. -köhögtem egyet és vigyorogtam hirtelenjében, hisz mégis csak az utca kellős közepén vagyunk.

Mikor bent beszámolt nekünk az óvónő, hogy mi is történt pontosan és hogy nézett ki a srác…nem stimmelt. Teljesen összetörtem, hisz Roy – nak sötétbarna haja van és szép zöld szemei. Akit pedig a nő leírt egy húszas évei közepén járható szőke, kékszemű egyed volt. Akkor törtem össze másodjára aznap.

– Miért van az, hogyha minden tökéletes, valami hirtelen mindig elromlik? – kiabáltam sírva Niall – nek a konyhapultra támaszkodva. Ő is ugyanúgy kétségbe volt esve, mint én, de próbált visszarángatni a valóságba.

– Mert ez így van jól. – kiabálta vissza feszülten.

– Jól? Az neked jó, hogy elrabolták a mindössze négy éves kislányomat? – megáll az eszem komolyan.

– Miket beszélsz! Hogy juthat ilyen az eszedbe? Szeretem Őt és téged is. – felhorkantam.

– Tényleg? Tényleg ez mered mondani? Mikor is feküdtünk le utoljára? Oh, hoppá nem is emlékszem talán? – meghökkent és hátrébb lépett egyet.

– Tényleg ezt mered felhozni? Miért is nem az, hogy ki miatt? Sosem alkalmas, mert Suz itthon van. Fáj a fejem, fáradt vagyok. Zayn itt nem én vagyok  a hibás, hanem pont hogy te magad, hát nem veszed észre? – már ő is sírt.

– Én vagyok a hibás? Mindenért én? Hányszor kell még eljátszanunk ugyanazt? Próbálok megfelelni jó orvosként, jó apaként, jó párként és egy olyan életet megteremteni, amit mindenki szeretne. Nem szeretném, ha a lányomat azért csúfolnák az iskolában, mert melegek a szülei. – tenyerembe temettem az arcom és csak sírtam. Most jött ki minden feszültség. Az elmúlt napok görcsös idegessége, a rég megszűnt rossz.

– Ez a baj? Meleg vagy, oké, én is, oké. Viszont nem veszed figyelembe a körülötted lévőket. Miért kell mindig sajnálkoznod? – kiabálta rám. A sírásom pedig nem hogy enyhült volna, inkább erősödött, ahogy az idegességem is.

– Fogd már be egy kicsit! -ordítottam már szinte. És már ott tartottam, hogy a kezem emelem föl. Niall kitágul szemekkel nézett a kezemre, majd rám, s a telefonra, mely abban a minutumban szólalt meg, mikor teljesen kifordultam önmagamból.

– Halló! – mondtam és közben nem néztem Niall-re sem.

– Szerinted mit enne vacsorára? Száraz kenyeret vagy penészes makarónit? – hallottam meg egy elfojtott hangot, s egyből feleszméltem.

– Hol van?  – a hang felnevetett és sóhajtott egy színpadiasat. Rohadék.

– Hány naponta kéne fürdetni? Nincs sok energiám a rozsdás kádat teletölteni hidegvízzel. – ciccegett.

– Azonnal mondd meg hol van vagy kinyírlak! – fenyegetőztem, mire még jobban nevetni kezdett.

– Itt nem te irányítasz, Zaynie! – nyávogta a nevem. – Van egy csomó feltételem, de sajnos nincs idő mindet elmagyarázni, tudod ez a kiscsaj nagyon beszédes…lefoglal, ha fogalmazhatok így. – egyre jobban ment föl bennem a pumpa, ismét.

– Mit akarsz?

– Hm, mit szólnál ha fizetnél a kicsikédért? – mintha egy film főszereplője volnék, úgy éreztem magam.

– Mégis mennyit?  – síri csend költözött a vonalra, s már épp meg akartam szólalni, mikor kibökte.

– Tízezer font, egy hetet kaptok, addig pedig a kicsike Susanne a mi társaságunkat élvezi. Még jelentkezem! – ezzel lecsapta a telefont.

Chapter Thirty-one

Sziasztok,

elkeserített, hogy egyetlen komment sem érkezett az előző részhez, de hát ez van, nem? El kell fogadni ezt is. Ha nem tetszik, megértem. Remélem ezzel a résszel visszaszerezlek titeket, ha nem, nem. 

Dark részek következnek, szóval a nagy happy-szerelem időnek vége!!!

xxx Nicole Evans

Roy szemszöge:

-Hétkor a mólónál. -mondta kemény hangvétellel főnököm, vagyis Don Mensena.

-Igenis! -sóhajtva nyomtam ki a telefont és markomban erősen szorítottam a csomagot, amit egy óra múlva kell átadnom egy egész befolyásos hálózat fejének. Nem mondom, hogy nem parázok, mert az ilyenek képesek fejbe lőni az embert, aki kiszállítja a dolgokat, mivel mindent teljes csendben kell intézni. Egyszóval veszélyes.

-Doug? -azonnal tárcsáztam is az árnyékom, vagyis a mellékszereplőt. Őróla még a főnököm sem tud, de nekem is óvatosnak kell lennem, így Ő az, aki a nyomomban van minden ügyemnél. Ha történne velem valami, Ő ott lenne és tudna segíteni, vagy épp megmenteni.

-Roy? Megint? -nyögött fel.

-Igen, és ez most nem kispályás meló, mint az eddigiek. A francia – német hálózat emberének kell átadnom ez elég komoly anyagot. Ha ezt elbaszom, akkor már nem is fogok mást csinálni, egyből kinyírnak. -magyaráztam a telefonba és közben kinyitottam a sötétített ablakkal ellátott kocsimat.

-De miért mentél ebbe bele? – megforgattam a szemem és csaptam egyet a kormányra.

-Szerinted közkívánatra mennek a munkák? Senki nem kérdezi, hogy akarom-e, meg kell csinálni vagy kinyírnak. -a mondatom után csönd telepedett a vonalra. No, ilyenkor töri a fejét valamin.

-És mivel ez egy nehéz meló, most nem csupán ott kell lennem a nyomodban, vagy igen? -magamban elszámoltam tízig és utána szólaltam meg.

-De. Viszont most mindent meg kell tervezni előre. Nagyon elővigyázatos banda, és a főnököm sem tétlen.

-És mégis mit vársz tőlem? -fogadok széttárta a kezeit.

-Azt hogy háromnegyed hétre eszelj ki egy használható tervet, és legyél a házamnál. -felhorkant.

-És ez miért is éri meg nekem? -Ó ugyan…

-Ne feledd, hogy a főnököm nem tud rólad, mi lenne ha beavatnám?

-Akkor téged is kinyírnak. -felnevettem.

-No, mivel így vág az eszed, simán összejön az a terv egy óra alatt nemigaz? -ezzel ki is nyomtam a telefont és most már ismét az útra koncentráltam. Nagy kanyarral vettem be az utcámba forduló balkanyart és sebesen parkoltam le a ház előtt. Felvittem magam a lifttel és öt perc múlva a zuhanykabinban álltam és sietve mostam le magamról a napi mocskomat. Oh, a java még csak most jön!

Elvégeztem a szükséges dolgokat és fél hétkor már teljes harci díszben álltam, kezemben a csomaggal. Bele sem merek kukkantani, hisz tudom is, hogy alapvetően mi van benne, de azért a kíváncsiság ott van.

Drog.

Nem a legjobb dolog ilyen ügyletekkel foglalkozni, de magamnak köszönhetem. De valahogy mindig Zayn-t okolom ezért, hisz ha nem küld el, ha nem áltat a hülye tetteivel, s ha nem úgy történtek volna a dolgok, akkor nem itt lennék most.

Persze én tettem ezt magammal, akkor viseljem is a következményeket, de nem tudok elmenni afelett, hogy egy másik csávóval van együtt, mikor engem úgy hagyott ott, hogy azt vágta a fejemhez: Ő sosem fog egy férfival párkapcsolatban élni, neki csak Susanne és Tatiana kell. Nos, kérdezem, most hol van az a híres neves nő? És a gyerek miért hívja apunak azt a szőke faszt?

Kurvajó, megint felidegesítettem magam, a semmiért. Le kell higgadni! Hirtelen rezgett a zsebemben a mobilom, na végre.

-Doug? Itt vagy? -hümmögött egy sort és én már nyomtam is be a liften a gombot, hogy levigyen a nyolcadikról a földszintre. Mikor leértem meg is láttam a fekete, szintén sötétített ablakkal rendelkező kocsiját. Gyorsan bepattantam és magam mellé tette a csomagot úgy, hogy a legkevesebb figyelmet keltsem Doug felé.

-Ez az?- bökött a említett..dolog felé. Bólintottam és az útra mutattam, hogy induljunk.

-Szóval, az lenne a tervem, mint mindig. Csak most sokkal jobban kell figyelnünk. Én elviszlek a mólóig, vagyis csak háromszáz méterre onnan. Lesz pár perced odaérni. Mindent körbe nézel, a legapróbb, legsötétebb árnyat, mindent. Ha hátulról támadnak az a veszted. A kapucnid a fejeden lesz, a kezeid a zsebedben és erősen szorítod a csomagot. Ez az egyik. A másik az, hogy én addig odaviszem a kocsit az egyik eldugott zsákutcához és a sötétben várok rád. Majd be kell mérned merre vagyok, mert ezt így láttatanba nem tudom megmondani. -figyelmesen hallgattam és úgy éreztem magam, mint aki életében először vesz részt ilyesmiben.

-Nem vagyok azért ennyire analfabéta. Csináltam hasonlókat. Mindent megértettem és minden a terv szerint fog történni, de ha mégis lenne valami, akkor csipogok a kütyünk keresztül és akkor tudod mi van. -bólogatott és be is kapcsolta a csatlakozót a bennem lévő chip-ben. Ja, hát ez sem árt.

Hét óra egy perckor egy kuka felborulását hallottam magam mögött, így arra fordultam, s mikor visszafordultam már hat ember állt előttem. A főnök középen és a kutyái mögötte. Idegességem a torkomban érződött, de próbáltam magabiztosnak tűnni.

-Nállad ván? -fura akcentusa miatt összehúztam a szemöldököm hirtelen, de leesett hogy németül és franciául beszél egész nap, neki az angol nem megszokott. Napszemüvegét feltolta teljesen, hiába volt szinte éjszakai sötétség már.

Kihúztam a kezem, de fegyverek kattanását hallottam és éreztem, hogy az adrenalinszintem megemelkedik és lever a víz.

-Cs-csak elővenném. -összehúzott szemöldökkel méregetett az öreg.

-Égy rossz mozdulát és szítloccsántom az ágyádát. -nyeltem egyet miközben bólintottam és lassú mozdulattal kivettem a fehér papírba csomagolt anyagot. Odanyújtottam felé, s mikor elvette egyet bökött hátra. Az egyik kutya mellé lépett és kést tartott az öreg felé. Felszakította a csomagolást és lenyalogatta a késről a port. Undorító.

-Hm, mondd még Mensena-nak, hogy éz áz ányág több, mint tökéletés. -felém nyújtott egy fekete zsákba tekert csomagot. Félve, de elvettem tőle és csak egy pillantást, de vetettem a tartalmára. Pénz. Rengeteg pénz. Dollárban. -Még ván számolvá. -ezzel megfordult és a kutyáinak intett, hogy kövessék. Eltűntek a homályos sötétben, én pedig leforrázva álltam a párás levegőben. Ennyi volt?  Eltettem a csomagot, amit a főnöknek kell visszaszogáltatnom.

Vállat rántva, lassú léptekkel mentem amerről jöttem, s előkaptam az előre levett fényerősségű telefonomat, hogy végre megtudjam merre is tartózkodik Doug. Felhúzott szemöldökkel és kerek szemekkel néztem, hogy sehol egy lelket sem láttam és a telefon sem jelzett egy árva lelket sem. A félelem egy szempillantás alatt mozdult végig a zsigereimen. Még jó, hogy bízhatok ebben a faszban.

Fékcsikorgást hallottam meg magam mögött. Miért mindig mögöttem?

Lassan megfordultam, de nem az várt, amire számítottam. Egy hatalmas, kesztyűbe bújtatott ököllel szemeztem és levegőt tudtam csak venni, mielőtt a szememmel találkozik. Annyit még éreztem, hogy elterültem a földön, illetve pár német beszédfoszlányt…ennyi.

Arra ébredtem, hogy vacogok és a fél fejem sajog. Bódultan emeltem föl a fejem, de szinte azonnal vissza is estem. Homlokomhoz kaptam, mert az fájt a legjobban. Vörös folyadék színezte be az arcom. Marha jó!

Végigtapogattam a zsebeim a telefonért, de sehol sem találtam, aztán eszembe jutott, hogy a kis adóvevő a nadrágom belsejébe van varrva. Sikeresen megnyomtam és örömittasan láttam, ahogy pirosan villogni kezd. Időbe telt, mire két lábra szenvedtem magam, de sikerült, s épp akkor érkezett meg hangosan Doug.

-Uramisten, veled mi történt? – kipattant a kocsiból és felém sietett, hogy besegítsen az autóba.

-Fogalmam sincs. Minden sínen volt, már épp menni akartam feléd, mikor utánam eredtek. Valószínű a német -francia csapat emberei voltak. Németül dumáltak és megvertek. -jajgattam, ahogy lerakta a fejem a hátsó ülésre.

-De megvan mindened? -kérdezte, mire a zsebemhez kaptam. Úristen.

-Baj van! -hirtelen ültem föl, leszartam, hogy mindenem fáj. -Nincs meg a pénz, se a telefonom. -ijedten néztem Doug-ra, aki meghűlve kapott a fejéhez.

-Akkor mi lesz? Kinyír a főnököd! -na igen, ez eszembe se jutott.

-Ki kell találnunk valamit. Még azt sem tudom pontosan mennyi pénz volt benne! Muszáj elmondanom Don Mensena-nak. -szaggatottan vettük a levegőt.

-És…majd te összegyűjtögeted a pénzt, vagy mi? -ez nem is rossz ötlet.

-Fogalmam sincs hogyan, de igen. Muszáj vagy meghalok. -összehúzta a szemöldökét.

-És ezt egyedül fogod megcsinálni? -faszom a kérdéseibe, viszont ez hozott vissza a Földre. Nem is mond hülyeséget.

-Nem, és már meg is van, hogy ki fog nekem segíteni. Most pedig vigyél haza, rendbe kell tegyem magam.

Chapter Thirty

Sziasztok, ne haragudjatok az ismételt kimaradásért, de konkrétan alig voltam itthon a héten. Szerintem hétvégén lesz kitéve a rész mindig, úgy legalább pontos leszek.

A részről annyit, hogy kicsit éljétek bele magatokat a szerelembe, mert hamarosan jön a feketeleves.

Jó olvasást!

xxx Nicole Evans

Niall szemszöge:

Csak álltunk ott, mint az idióták, s láthatólag csak Zayn és ez a Roy gyerek tudta, hogy mi folyik itt.

-Öhm, elmagyaráznátok hogy ez mi? -mutogattam közöttük. Zayn csak zavartan megvakargatta a tarkóját, a srác meg mindentudón vigyorgott.

-Természetesen. Bár előtte köszönnék Susanne-nek, mivel Ő is ismer ám. -integetett a kicsitnek, mire Zayn arca grimaszba fordult és haragosan nézett rá.

-Te csak ne köszöngess neki. Nem ismer téged. -sziszegte.

-Ó, dehogynem. Hisz te is tudod, hogy néhányszor voltam nálatok. -kikerekedett a szemem és lassan kezdtem összerakni a képet.

Te jó ég! Nem hiszem el!

-Szerintem ezt nem most és nem itt kellene megbeszélnünk. Sőt, semmit sem kell megbeszélnünk. Gyertek, megyünk haza! -Zayn szinte dühöngött magában, mely eléggé kiverte nálam hirtelen a biztosítékot.

-Álljon meg a menet! Zayn! Ő ki? Mert bocsánat, de nem mutatkoztál be. -néztem rá egy grimasszal.

-Bocsánat, a segged ne nyaljam ki? Semmi közöd hozzá, de hát legyen. Roy Davis vagyok, Zayn…-kezdett felmenni bennem a pumpa.

-Pofa be! Suzy ilyen beszédet nem fog hallgatni, és semmi közöd hozzám. Niall-lel vagyok és igenis van köze ahhoz, hogy én mit csinálok. A viszont nem látásra. -beláttam, hogy nem maradhatunk itt, túl sok ember vesz körül, Suz pedig nem fog csúnyán beszélni, mert ez az alak előtte pofázik.

Ez a Roy felnevetett és még utánunk kiabált.

-Még találkozunk, Zayn! -tiszta ideg voltam én is és Zayn is. Nem csodálkozom. Nem azzal van a problémám, hogy bunkó volt, hanem amilyen közönséges és arrogáns.

-Hol parkoltál? -egy fokkal kedvesebben kérdezte, s mikor kivettem a slusszkulcsot és elmutogattam merre vagyunk már sietett is arra. Amint Suzy nem lesz velünk, mindent sorjában elmesél!

-Apu! Apa miéjt ilyen méjges? -kérdezte Suz megszeppenve, tiszta csokis szájjal. Elmosolyodtam és egy nagy cuppanós puszit hagytam arcocskáján.

-Felidegesítette a bácsi. Ne aggódj, nem sokáig lesz ilyen. Ha hazamegyünk pihenünk egyet, hamizol a milánóiból, aztán csobbanunk a kádban és kialszod magad a holnapi ovira, jó? -bólogatott és nekem dőlt. Csokis lesz az ingem, de ez legyen a legkevesebb baj, hisz szeret, s én is Őt.

A kocsiban sem volt felhőtlen a szituáció. Zayn úgy szorította a kormányt, mintha az élete múlna rajta, s hiába mondtam, hogy vezetek én, nem engedte. Suzy meg sem mert szólalni, szerintem ismerte már az apját, hogy milyen ha ideges. Zayn nem a hirtelen haragúságáról híres, de úgy tűnik ez nagyon felzaklatta. Ezért sem faggattam a úton.

Ám mikor egy nagyon csapott a kormányra az egyik piros lámpánál, megugrottam.

-Zayn. Itt a kicsi is. -utaltam a hátsó ülésen lévő tündérkére.

-Leszarom. -felhorkantam.

-Az látszik, de legyél tekintettel rá. Még kicsi! -sejtettem, hogy az okoskodásom csak olaj a tűzre, de próbálkoztam nem azzal foglalkozni, hogy elküldhet a francba is a kicsi füle hallatára.

-Ne szólj bele. Ez nem a te bajod. -felsóhajtottam és kinéztem az ablakon. Inkább nem szóltam semmit, nem szerettem volna még egy veszekedést. Már elegem van. Eddig olyan jól meg voltunk, de úgy tűnik sosem lehet az embernek nyugta.

Ez után beállt a csönd, egészen míg haza nem értünk. Suzy idő közben elaludt, így szó szerint ki kellett műtenem az üléséből.

-Gyere, eszel egy kicsit, aztán fürdünk. Tudod, megbeszéltük! -simogattam a fejét és felkaptam, ahogy a vidámparkban is tettem. Direkt nem néztem Zayn-re, mert tudtam, hogy most van abban a fázisban, hogy össze vissza csókolgatna és bocsánatot kérne. Azt majd később.

-Nyem akajok. Ájmos vadok. -szinte aludt, mikor mondta.

-Muszáj kicsim, legalább pár falatot. Egy falat nekem, egy meg neked. Így jó? -bólogatott, mire felnevettem halkan.

Bent levettük a tavaszi bőrdzsekinket meg a cipőt és az ölemben vittem a konyhába.

-Ni! -Zayn szólt mögöttem bűnbánó hanggal. Tudtam.

-Lefektetem Suzy-t és utána megbeszéljük. Tudnál addig valami vacsorát csinálni kettőnknek? -mosolyogtam rá. Bólintott és megmosta a mancsait a fürdőben, majd kivette a hűtőből a zöldségeket.

-Omlett jó lesz? Csinálhatok pirítóst is vagy ha valami mást ennél akkor azt is, de rendelhetünk is. -felnevettem.

-Jó lesz, nyugi. Csak sokat, éhen halok. -dobtam neki egy puszit a levegőben, mire csak két csillogó szem és egy mosoly volt a válasz. Közben én Suzy-t beültettem az etetőszékbe, hiába nagy már, félálomba nem tudna normálisan enni.

Több, mint fél órámba telt, mire megette a kis tányér főzeléket, mert hol elaludt, hol nem. Szegénykém már szinte sírva ült a kádban, mert fázott, hisz a meleg víztől kirázta a hideg. Sietve mostam le róla a napi piszkot és bújtattam pizsamába majd az ágyba. Szinte egyből aludt, ahogy letette a fejét a párnára.

-Jóéjt, tündérkém. -egy puszit nyomtam feje búbjára és letekertem a kislámpáját, de nem teljesen, mert úgy fél aludni.

Becsuktam az ajtót és egy nagy sóhaj után a konyha felé vettem az irányt, ahonnan finom illatok áramlottak ki.

Hatalmas vigyor költözött arcomra, mikor megláttam, hogy Zayn egy fehér köténnyel a derekán kavargatja a serpenyőt és az asztalon meg van terítve gyönyörűen, s csupán két gyertya világít, no meg a spot-lámpa, ami a konyhabútorba van beépítve.

Sejtettem, hogy valami cuki kis dolgot akar csinálni, hisz ismerem. És imádom!

-Mi lesz a menü? -somfordáltam oda hozzá és derekára tettem a kezem, majd állam a nyakához tettem és végigsimítottam a karján.

-Összedobtam egy kis csirkemellet és rizst hozzá. Remélem nem baj, hogy nem háromfogásos kaja, legközelebb elmegyünk egy étterembe, megígérem. -felnevettem.

-Zayn, Zayn, hallod, nem kell semmiféle étterem. Én megvagyok úgy is, ha csak itthon eszünk előző napi maradékot. Persze néha elmehetünk ide – oda, de nem ez a cél. Hanem az, hogy veled legyek, s tudom, hogy közönségesen hangzik, de kibaszottul szeretlek és leszarom a körülményeket. -két kezem közé fogtam arcát és szemeibe néztem végig.

-Meg sem érdemellek, ugye tudod? -vigyorgott.

-Tudom, de szeretsz és én is téged. Most pedig leülünk, megvacsorázunk és elmeséled ennek a Roy Davis-nek a sztoriját. Nem szeretnék ferdítéseket, sejtem a dolgot, de mindent tudni akarok. -közelebb hajoltam hozzá és egy forró csókban részesítettem. Annyira szerelmes vagyok belé!

-Nos, hol is kezdjem… -tördellte az ujjait.

-Az elején. -figyelmesen hallgattam.

-Rendben. -sóhajtott. -Roy Davis. A Cube Bar-ban ismertem meg. Tatiana-val összevesztünk és a bárban kötöttem ki, majd Roy ágyában. Egyszerűen annyira ideges voltam, hogy már nőhöz sem tudtam érni. Ő volt nekem az első férfi az életemben, és előtted is csak ő volt. Nem volt semmi érzelmi kapcsolatunk, csak találkoztunk szombatonként, és dugtunk. Részemről semmi érzelem nem volt, ezt hangsúlyozom, ám a végén kiderült, hogy nála nem így van. Mivel teljes titokban történtek a találkozásaink, ezért fenyegetni kezdett, hogy vagy vele maradok, vagy Tatiana-val. Persze, hogy Tatiana-t választottam, hisz Suzy-t az életem árán is megvédeném bármitől.

Az lett belőle, hogy kitálalt Tatiana-nak, és így kezdődött a süllyesztő. Majd eltűnt, nem hallottam róla semmit. Most pedig hirtelen felbukkant és nagyon az az érzésem, hogy keresztbe akar nekünk tenni, hisz látja, hogy férfival vagyok, ám nem vele. A legjobban attól félek, hogy Suzy-t akarja bántani. Vagy téged…-kétségbe volt esve. Sejtésem sem volt, hogy ez a történetük.

-Figyelj! Mi azért vagyunk, hogy megvédjük Suzy-t és egymást. Együtt dolgozunk és az óvoda is az egyik legbiztonságosabb a városban. Nincs mitől félnünk, ha pedig mégis, akkor beavatjuk a rendőrséget. Rendben? -összekulcsoltam ujjainkat és játszani kezdtem velük.

-Ígéred, hogy minden rendben lesz?

-Megígérem!

Miután leszedtük az asztalt Zayn elment ágyazni, én pedig a kádat engedtem tele forró vízzel, hisz hiába van már igencsak tavasz, elég hidegek az éjszakák, így a fűtés még megy. Bedobtam egy sötétkék fürdőbombát is a vízbe és egy csomó illatos golyót, s miután feloldódtak teledobáltam a vizet rózsaszirommal. Meggyújtottam a kád szélén pihenő rengeteg gyertyát és leoltottam a lámpát. Pár perc elteltével nyitódott az ajtó és Zayn meglepett arcával találtam szemben magam.

-Wow.

-Tetszik? -kérdeztem, miközben odalépdeltem hozzá félmeztelenül.

-Imádom. Köszönöm, Ni. -húzott közel magához. Összerácncolt szemöldökkel kerestem szemeit, hisz a sötétben kevésbé láttam Őt.

-Mit is?

-Mindent. Hogy nem húztad föl magad a Roy-os dolgon, hogy így szereted Suzy-t és, hogy ennyire szeretsz engem. Hát, hogy vagy. -teljes mértékben elérzékenyültem, férfi létemre.

-Én tartozom köszönettel, mert sokszor voltam hülye és értetlen, tudod jól. Viszont megoldottuk a problémákat, és ha ez a Roy gyerek készül is valamire ellened, ellenünk, akkor hát tegye! -beszívta a levegőt.

-Tegye?

-Igen, nem hinném, hogy akkora ésszel rendelkezik, mint amennyire bunkó. Nem tud érdekelni, amíg te velem vagy és a kis tündérkével. -megpusziltam és hátrébb húztam, hogy le tudjon vetkőzni.

Pár perc múlva már mindketten a kádban feküdtünk, s most fordított felállásban. Ő volt az ölemben, így bal kezemmel az ujjait birizgáltam, míg a jobb kezemmel a haját túrtam folyton.

-Nagyon szeretlek Niall! -szorította meg a kezem.

-Én is téged, Zayn! -előrehajoltam és belepusziltam szép fényes, kellemes illatú, fekete hajába.

Chapter Twenty-nine

Sziasztok,

végre visszatértem és itt is van a folytatás. Innentől kezdve kicsit bonyolódni fognak majd a dolgok, és nem lesz nyugtuk a szereplőknek. Remélem nem sokan pártoltatok el tőlem, de ha mégis, elfogadom.

Jó olvasást és hagyjatok nyomot!

xxx Nicole Evans.

Zayn szemszöge:

A napok csak teltek és teltek, viszont én még életemben nem voltam annyira boldog, mint az utóbbi időszakban. Niall-el tényleg megtaláltuk a közös hangot. No, nem mintha eddig nem lett volna meg, de most valahogy minden tökéletes. Szinte egymás gondolatait találjuk ki, Niall már nyugodt szívvel visz be maga mellé segédnek egy komolyabb műtétnél is, és itthon pedig ott segít ahol tud. Suzy mára szerencsére teljesen felgyógyult, már szaladgál is, sőt, valamelyik nap azzal jött oda hozzám, hogy be akar nevezni egy kisvárosi futóversenyre. Azt hittem mentem szívrohamot kapok, de hála istennek megértette, hogy ez még nem fog menni. Niall-t már mindig apu-nak hívja, amitől Niall-nek ellágyul a szíve folyton. Őt nézem állandóan és látom rajta azt a hihetetlen nagy változást.

Egyszerűen minden túlságosan szép, hogy igaz legyen. Biztosan csak én érzem így, de mintha hamarosan valami rossz dolog történne velünk. Az a kimondott rossz előérzet.

Éppen ezért beszéltük meg Niall-el, hogy elvisszük Suzy-t egy vidámparkba, és mindenre felülünk vele. Egy szép kis családias napot tartanánk, mint egy igazi család.

-Apa, nyem tudom mejje vany a szandájom. -nyafogott Suz, majd levágta magát a földre és keresztbe fonta a karjait. Kis durcis.

-Na, Suzy, ne nyafogj. Nem raktad az ágyad alá? Valamelyik nap is ott láttam egy két cipőt. -Niall felkapta az ölébe és bevitte a szobába, hogy megkeressék ketten a cipőt. Hát meghalok, olyan édesek!

-De Apu, nyem hiszem, hogy oda jaktam. -nevetett, mert Niall közben megcsiklandozta az oldalát.

-Megnézzük, aztán megyünk, mert a végén nem tudunk egy nap alatt felülni mindenre. -puszilt bele  nyakába, mire Suz felvisított.

Mikor kijöttek, már Suzy a saját lábán totyorgott a szandálában. Felnevettem.

-Ott volt mi?

-Ott hát. -nevetett Ni.

-Siessünk és akkor kapsz egy hihetetlen nagy vattacukrot is! -ígértem neki, hisz nem lehet mindenben Niall a jó.

Mikor odaértünk csupán tíz percet álltunk sorba és szerencsésen bejutottunk a parkba. Suzy természetesen egyből a hullámvasútra szeretett volna menni, de mondtuk neki, hogy előtte menjünk egy kisvasúton vagy egy kezdő dolgon, mert ahogy ismerem a kislányomat még összehugyozza magát.

-Oké oké, de ha hányni fogsz, vagy nyávogni, el leszel fenekelve! -haptákba vágta magát és megfogta a kezem, illetve Niall-ét is és a játékok felé kezdett húzni. Felmutattuk a jegyünket és azonnal be is jutottunk, még szerencse, hogy olyan hely volt, ahol hárman is elfértünk egymás mellett. Suzy ült középen, Niall jobb oldalt én pedig bal oldalt, ám Niallel összekulcsoltuk ujjainkat, s csak aztán kötöttük be magunkat. Mikor elindult a kocsi Suz kikerekedett szemekkel nézett rám, aztán Niall-re. Majdnem felröhögtem.

-Mi van kisasszony? Nem tetszik? -kérdeztem tőle, de csak egy visítást kaptam válaszul, mert beindult a menet és közeledtünk a hurokhoz. Niall-re néztem, aki csillogó szemekkel nevetett. Élvezi a kis szarházi is.

-Imádlaaak! -nevette, de mikor Suz mindkettőnk kezét le akarta szakítani odakaptuk a fejünket. Szegénykém hányni fog, ha nem javul.

-Nyugi, élvezd! -kiabáltam a fülébe és egy puszit nyomtam a hajába, majd Niall füle tövébe is adtam egy csókot.

Mikor vége volt a menetnek és kiszálltunk a kocsiból Suzy szinte azonnal szédelegni kezdett és épp tudtam szerezni neki egy zacskót, mert különben szétokádta volna az előteret. Niall csak röhögött egy nagyot, de valójában elég rosszul nézett ki a picim.

-Most végre meggondolod, hogy mikor és hova ülsz fel? -kérdeztem tőle. Csak bólogatott és ott ültünk hárman a padon legalább fél órát, mire addig jutottunk, hogy inni tudjon kicsit.

-Kaphatok vattacukjot? -kérdezte tőlünk. Felnevettünk.

-Hogy megint hányj egy nagyot? -Suz megforgatta a szemét és kótyagosa még, de felállt.

-Nyem fogok hányni! -keresztbe fonta a karjait durcásan.

-Előtte sétáljunk egyet! -Megfogtuk kis kacsóját és kézen fogva meneteltünk a játékok között.

Mindenfelé fagyis, Ice ’n’ Go-s, illetve vattacukros bódét lehetett látni. Remélem semmi ismerőssel nem találkozunk, ez a mi napunk. Nem igen szeretnék jópofizni senkivel. Ahogy láttam Niall-nek is ilyesmin járt az esze, mert össze – vissza tekintgetett frusztráltan. Csak jót mosolyogtam rajta és az érzéseim egyre gazdagabbak lettek, hiszen valójában mindig is ilyenről álmodtam. Hogy el tudjunk menni bárhová és szarjuk le az emberek vizslató tekintetét, mivel nem Ők, hanem mi vagyunk felhőtlenül boldogok. Remélem ez még sokáig lesz így, s nem lesz semmi hátulütő probléma, nem tudnám elviselni!

-Apu, fáj a jábam! -Niallel egyszerre nevettünk fel. Nem igaz, hogy állandóan nyávogni kell.

-Gyere. -Niall egy laza mozdulattal felkapta az ölébe Suz-t, míg az nyelvét nyújtva vigyorgott felém. Oh, így játszunk?

-Ne éld bele magad olyan nagyon kisasszony! Niall te meg ne kényeztesd el nagyon! Lassan ő irányít minket.

-Azért nem! -nevetett föl a szőkeségem. -Két ilyen apával nem hiszem, hogy fel meri húzni a kesztyűt. -Suz szemet forgatott, mi meg nevettünk, aztán Suz felkiáltott!

-Olyat kéjeeek! -mutogatott a csokis pokornra. Nagyot sóhajtottam, majd odaadtam a pénztárcám Niall-nek.

-Vegyél neki, amit akar, elszaladok a mosdóba. -adtam egy puszit az arcára és körbenéztem, hogy merre taláható az illemhelyiség.

Niall szemszöge:

-Na, Suz. Mit szeretnél? -kérdeztem tőle, de közben persze Zayn tárcáját eltettem a zsebembe, és a sajátom vettem elő. No, nehogy már Ő fizessen mindent. Megáll az eszem.

-Öhm, olyan cokis kukut. -beálltunk a sorba és dobtam egy picit Suzy-n, nehogy leessen.

-Okés, kérjem én vagy nagylány vagy már és te is kitudod? -tudtam, hogy ezzel a dumával megfogom.

-Majd ény kikéjem. -elfordult és már vette is volna ki a tárcát a kezemből.

-Héló, azért álljon meg a menet.- nevettem. -Te kikéred, én meg fizetem. -bólogatott, de később már elhalmozta az arcom puszikkal.

-Köszönyööm, Apuu. -még mindig olyan fura a szájából azt hallani, hogy apu, de imádom, ahogyan Őt és Zayn-t is.

-Bármikor tündérkém. – idő közben előre jutottunk és az eladó szemöldökét felhúzva nézett ránk. Furcsa fazon.

-Mi adhatok? -kérdezte. Suz megköszörülte a torkát.

-Olyan cokis kukojicát szejetnyék. -kicsit fészkelődött rajtam, de a mosolyom nem hagyott alább. Megzabálom!

-Nagyot vagy kicsit? -tündérkém persze egyből rávágta, hogy nagyot, s mikor fizettem, Zayn épp betoppant. Elvettem a srác kezéből a dobozt és kicsit arrébb mentünk, hogy el tudjunk pakolni, persze Suz már eszegetett és az olvadt csoki ráragadt az arcocskájára.

-Bocsi a késésért, nagy volt a sor. -törölgette a kezét. -A tárcám? -odanyújtottam neki egy nagy mosollyal az arcomon.

-És miért te fizetted?- nézett bele a zsebekbe. -Azért adtam oda.

-Ezt már megbeszéltük. Nem fizethetsz mindent te. Nálad lakom, nálad eszem, nálad fürdök, legalább Suzy dolgait fizethetném én. -láttam rajta, hogy nem épp jókedvébe találó a téma.

-Majd ezt otthon megbeszéljük még egyszer. -torkot köszörült és épp indultunk volna, mikor az eladó srác utánunk kiabált.

-A visszajárót ne felejtsétek el! -mutattam, hogy egy pillanat és visszafordultam érte, de amikor Zayn ránézett a srácra ledöbbent, ahogy a csávó is.

-Nocsak, Zayn? -féloldalas mosolyra húzta a száját és megmondom őszintén, inkább keltett bennem ellenszenvet és undort, mint kedvességet és önzetlenséget.

-Roy? -csak kapkodtam a fejem, de a döbbenet és a harag!? elnyomta a hangulatot, már ha volt olyan.

Hogyan tovább? , avagy új trailer

Sziasztok!

Igen, tudom, nem hoztam a részt. Aki nem látta volna a tegnapi facebook posztomat, ide is kiírom.

Sajnos elkeserítő, de képtelen vagyok az írásra. Rengeteg ötletem van, sőt, már a befejezés is körvonalazódik a fejemben. Hiába ülök le azzal a tudattal, hogy most megírok három - négy részt együltömbe, alig tudok pár sort írni, ami még nekem is elnyeri a tetszésem.

Rettentően sajnálom, főleg azután, hogy már egyszer volt szünet, de most szükségesnek érzem az újabbat.

Belátástalan ideig szüneten lesz a blog, de természetesen facebookon elértek, és kérdezhettek, ha van kérdésetek. (Nicole Evans)

Szeretnék előre megírni minimum 3 - 5 részt, hogy legyen időm elgondolkodni a továbbiakon, s utána újult erővel, jobb részekkel boldogítsalak titeket.

Tudom, szeretitek ezt a blogot, amiért hihetetlenül hálás vagyok, de kell egy kis idő. Ne haragudjatok.

Youtube csatornámra kikerült a L.I.I.T.A. újabb trailere, ami egyértelműen jobb, mint a régi volt. Remélem nektek is tetszik. (tettem bele egy kis infót a blog folytatásából is! ;) )

Nézzétek, lájkoljátok, kommenteljetek!

<3

Imádlak titeket, remélem megértetek és támogattok. <3

Sietek vissza!!