Chapter Thirty-one

Sziasztok,

elkeserített, hogy egyetlen komment sem érkezett az előző részhez, de hát ez van, nem? El kell fogadni ezt is. Ha nem tetszik, megértem. Remélem ezzel a résszel visszaszerezlek titeket, ha nem, nem. 

Dark részek következnek, szóval a nagy happy-szerelem időnek vége!!!

xxx Nicole Evans

Roy szemszöge:

-Hétkor a mólónál. -mondta kemény hangvétellel főnököm, vagyis Don Mensena.

-Igenis! -sóhajtva nyomtam ki a telefont és markomban erősen szorítottam a csomagot, amit egy óra múlva kell átadnom egy egész befolyásos hálózat fejének. Nem mondom, hogy nem parázok, mert az ilyenek képesek fejbe lőni az embert, aki kiszállítja a dolgokat, mivel mindent teljes csendben kell intézni. Egyszóval veszélyes.

-Doug? -azonnal tárcsáztam is az árnyékom, vagyis a mellékszereplőt. Őróla még a főnököm sem tud, de nekem is óvatosnak kell lennem, így Ő az, aki a nyomomban van minden ügyemnél. Ha történne velem valami, Ő ott lenne és tudna segíteni, vagy épp megmenteni.

-Roy? Megint? -nyögött fel.

-Igen, és ez most nem kispályás meló, mint az eddigiek. A francia – német hálózat emberének kell átadnom ez elég komoly anyagot. Ha ezt elbaszom, akkor már nem is fogok mást csinálni, egyből kinyírnak. -magyaráztam a telefonba és közben kinyitottam a sötétített ablakkal ellátott kocsimat.

-De miért mentél ebbe bele? – megforgattam a szemem és csaptam egyet a kormányra.

-Szerinted közkívánatra mennek a munkák? Senki nem kérdezi, hogy akarom-e, meg kell csinálni vagy kinyírnak. -a mondatom után csönd telepedett a vonalra. No, ilyenkor töri a fejét valamin.

-És mivel ez egy nehéz meló, most nem csupán ott kell lennem a nyomodban, vagy igen? -magamban elszámoltam tízig és utána szólaltam meg.

-De. Viszont most mindent meg kell tervezni előre. Nagyon elővigyázatos banda, és a főnököm sem tétlen.

-És mégis mit vársz tőlem? -fogadok széttárta a kezeit.

-Azt hogy háromnegyed hétre eszelj ki egy használható tervet, és legyél a házamnál. -felhorkant.

-És ez miért is éri meg nekem? -Ó ugyan…

-Ne feledd, hogy a főnököm nem tud rólad, mi lenne ha beavatnám?

-Akkor téged is kinyírnak. -felnevettem.

-No, mivel így vág az eszed, simán összejön az a terv egy óra alatt nemigaz? -ezzel ki is nyomtam a telefont és most már ismét az útra koncentráltam. Nagy kanyarral vettem be az utcámba forduló balkanyart és sebesen parkoltam le a ház előtt. Felvittem magam a lifttel és öt perc múlva a zuhanykabinban álltam és sietve mostam le magamról a napi mocskomat. Oh, a java még csak most jön!

Elvégeztem a szükséges dolgokat és fél hétkor már teljes harci díszben álltam, kezemben a csomaggal. Bele sem merek kukkantani, hisz tudom is, hogy alapvetően mi van benne, de azért a kíváncsiság ott van.

Drog.

Nem a legjobb dolog ilyen ügyletekkel foglalkozni, de magamnak köszönhetem. De valahogy mindig Zayn-t okolom ezért, hisz ha nem küld el, ha nem áltat a hülye tetteivel, s ha nem úgy történtek volna a dolgok, akkor nem itt lennék most.

Persze én tettem ezt magammal, akkor viseljem is a következményeket, de nem tudok elmenni afelett, hogy egy másik csávóval van együtt, mikor engem úgy hagyott ott, hogy azt vágta a fejemhez: Ő sosem fog egy férfival párkapcsolatban élni, neki csak Susanne és Tatiana kell. Nos, kérdezem, most hol van az a híres neves nő? És a gyerek miért hívja apunak azt a szőke faszt?

Kurvajó, megint felidegesítettem magam, a semmiért. Le kell higgadni! Hirtelen rezgett a zsebemben a mobilom, na végre.

-Doug? Itt vagy? -hümmögött egy sort és én már nyomtam is be a liften a gombot, hogy levigyen a nyolcadikról a földszintre. Mikor leértem meg is láttam a fekete, szintén sötétített ablakkal rendelkező kocsiját. Gyorsan bepattantam és magam mellé tette a csomagot úgy, hogy a legkevesebb figyelmet keltsem Doug felé.

-Ez az?- bökött a említett..dolog felé. Bólintottam és az útra mutattam, hogy induljunk.

-Szóval, az lenne a tervem, mint mindig. Csak most sokkal jobban kell figyelnünk. Én elviszlek a mólóig, vagyis csak háromszáz méterre onnan. Lesz pár perced odaérni. Mindent körbe nézel, a legapróbb, legsötétebb árnyat, mindent. Ha hátulról támadnak az a veszted. A kapucnid a fejeden lesz, a kezeid a zsebedben és erősen szorítod a csomagot. Ez az egyik. A másik az, hogy én addig odaviszem a kocsit az egyik eldugott zsákutcához és a sötétben várok rád. Majd be kell mérned merre vagyok, mert ezt így láttatanba nem tudom megmondani. -figyelmesen hallgattam és úgy éreztem magam, mint aki életében először vesz részt ilyesmiben.

-Nem vagyok azért ennyire analfabéta. Csináltam hasonlókat. Mindent megértettem és minden a terv szerint fog történni, de ha mégis lenne valami, akkor csipogok a kütyünk keresztül és akkor tudod mi van. -bólogatott és be is kapcsolta a csatlakozót a bennem lévő chip-ben. Ja, hát ez sem árt.

Hét óra egy perckor egy kuka felborulását hallottam magam mögött, így arra fordultam, s mikor visszafordultam már hat ember állt előttem. A főnök középen és a kutyái mögötte. Idegességem a torkomban érződött, de próbáltam magabiztosnak tűnni.

-Nállad ván? -fura akcentusa miatt összehúztam a szemöldököm hirtelen, de leesett hogy németül és franciául beszél egész nap, neki az angol nem megszokott. Napszemüvegét feltolta teljesen, hiába volt szinte éjszakai sötétség már.

Kihúztam a kezem, de fegyverek kattanását hallottam és éreztem, hogy az adrenalinszintem megemelkedik és lever a víz.

-Cs-csak elővenném. -összehúzott szemöldökkel méregetett az öreg.

-Égy rossz mozdulát és szítloccsántom az ágyádát. -nyeltem egyet miközben bólintottam és lassú mozdulattal kivettem a fehér papírba csomagolt anyagot. Odanyújtottam felé, s mikor elvette egyet bökött hátra. Az egyik kutya mellé lépett és kést tartott az öreg felé. Felszakította a csomagolást és lenyalogatta a késről a port. Undorító.

-Hm, mondd még Mensena-nak, hogy éz áz ányág több, mint tökéletés. -felém nyújtott egy fekete zsákba tekert csomagot. Félve, de elvettem tőle és csak egy pillantást, de vetettem a tartalmára. Pénz. Rengeteg pénz. Dollárban. -Még ván számolvá. -ezzel megfordult és a kutyáinak intett, hogy kövessék. Eltűntek a homályos sötétben, én pedig leforrázva álltam a párás levegőben. Ennyi volt?  Eltettem a csomagot, amit a főnöknek kell visszaszogáltatnom.

Vállat rántva, lassú léptekkel mentem amerről jöttem, s előkaptam az előre levett fényerősségű telefonomat, hogy végre megtudjam merre is tartózkodik Doug. Felhúzott szemöldökkel és kerek szemekkel néztem, hogy sehol egy lelket sem láttam és a telefon sem jelzett egy árva lelket sem. A félelem egy szempillantás alatt mozdult végig a zsigereimen. Még jó, hogy bízhatok ebben a faszban.

Fékcsikorgást hallottam meg magam mögött. Miért mindig mögöttem?

Lassan megfordultam, de nem az várt, amire számítottam. Egy hatalmas, kesztyűbe bújtatott ököllel szemeztem és levegőt tudtam csak venni, mielőtt a szememmel találkozik. Annyit még éreztem, hogy elterültem a földön, illetve pár német beszédfoszlányt…ennyi.

Arra ébredtem, hogy vacogok és a fél fejem sajog. Bódultan emeltem föl a fejem, de szinte azonnal vissza is estem. Homlokomhoz kaptam, mert az fájt a legjobban. Vörös folyadék színezte be az arcom. Marha jó!

Végigtapogattam a zsebeim a telefonért, de sehol sem találtam, aztán eszembe jutott, hogy a kis adóvevő a nadrágom belsejébe van varrva. Sikeresen megnyomtam és örömittasan láttam, ahogy pirosan villogni kezd. Időbe telt, mire két lábra szenvedtem magam, de sikerült, s épp akkor érkezett meg hangosan Doug.

-Uramisten, veled mi történt? – kipattant a kocsiból és felém sietett, hogy besegítsen az autóba.

-Fogalmam sincs. Minden sínen volt, már épp menni akartam feléd, mikor utánam eredtek. Valószínű a német -francia csapat emberei voltak. Németül dumáltak és megvertek. -jajgattam, ahogy lerakta a fejem a hátsó ülésre.

-De megvan mindened? -kérdezte, mire a zsebemhez kaptam. Úristen.

-Baj van! -hirtelen ültem föl, leszartam, hogy mindenem fáj. -Nincs meg a pénz, se a telefonom. -ijedten néztem Doug-ra, aki meghűlve kapott a fejéhez.

-Akkor mi lesz? Kinyír a főnököd! -na igen, ez eszembe se jutott.

-Ki kell találnunk valamit. Még azt sem tudom pontosan mennyi pénz volt benne! Muszáj elmondanom Don Mensena-nak. -szaggatottan vettük a levegőt.

-És…majd te összegyűjtögeted a pénzt, vagy mi? -ez nem is rossz ötlet.

-Fogalmam sincs hogyan, de igen. Muszáj vagy meghalok. -összehúzta a szemöldökét.

-És ezt egyedül fogod megcsinálni? -faszom a kérdéseibe, viszont ez hozott vissza a Földre. Nem is mond hülyeséget.

-Nem, és már meg is van, hogy ki fog nekem segíteni. Most pedig vigyél haza, rendbe kell tegyem magam.